Néhányan vagyunk, akik helyzeteket építünk természeti tájakban. Komolyan vesszük a tudományt és a fikciót, és segítünk nekik összefonódni egy bizonyos helyen és módon, hogy a benne lévő emberekkel tényleg történjen valami. Nem magyarázunk, csak annyit mondunk: uite. Nézd.
Találkozunk az erdőben, és berendezünk magunknak egy nappalit. A gyerekek utasítások nélkül találnak ki játékokat: madarakká válnak, bázisokat építenek, beköltöznek egy fába. Megnézzük, milyen az erdőben lenni úgy, hogy nem azért jöttünk, hogy találjunk valamit, eljussunk valahová vagy elvégezzünk egy feladatot. Mi történik, amikor egy ideig nincs mit elérnünk?
Egy csapat gyerek sok ezer LEGO-elemet kap, és néhány napon át együtt építhet egy világot a természetben, egy vár lábánál. Városok, házak, kastélyok, utak és határok jelennek meg. Velük együtt megjelennek a szabályok, a konfliktusok és a világ elképzelésének különböző módjai. A végén pedig szétesik.
A gyerekek igazi éttermet építenek az erdőben, és egy napra vendégeket fogadnak. Ez egy gyakorlat arról, hogyan építjük fel a társadalmi világot, és milyen gyorsan kezdenek a saját találmányaink természetesnek tűnni. De arról is, mit jelent megnyitni egy helyet mások előtt, és figyelni arra, hogy szívesen lássák őket.
Megjelent egy dinoszaurusz az erdőben, és a gyerekek rögtönzött törzsükkel levadásszák. A dinoszaurusz persze nem hagyja magát elkapni, és próbára teszi a kitartásukat és a leleményességüket. Ez egy kísérlet arról, mit jelent keresni, segíteni egymásnak, tovább menni, mint hinnénk, hogy tudunk, és elfogadni, hogy az erőfeszítésünk néha nem jár sikerrel.
A Román Hadsereg kiválasztott néhány gyereket egy különleges küldetésre: meg kell találniuk egy űrkapszulát, amely a jövőből zuhant le valahol az erdőben. Csapatban keresik, és próbálják megérteni, mi történt, és mi köze a kapszulának a világhoz, amelyben élünk. Hogyan viszonyulunk ahhoz, amit nem érthetünk, és hogyan építünk közösen magyarázatokat?
Gyerekek és szülők több napot töltenek a természetben, és egymástól tanulják meg, hogyan nézzenek más szemmel a természetre és a körülöttük élő emberekre. Művészeti és tudományos beavatkozások segítenek nekik megnyílni az őket körülvevő világ felé, és mélyebb szinten felfedezni a valóságot.
Két héten át követjük a Nagy-Küküllőt attól a helytől, ahol elkezdődik, odáig, ahol már nem önmaga. Benne, rajta, alatta, mellette. Elmegyünk valaminek a legvégéig, követjük anélkül, hogy tudnánk, hová vezet, és megnézzük, hogyan válhat egy táj történetté, ha az egészet bejárod.
Egy egész napot töltünk egy csapat gyerekkel és egy rajztanárral egy titkos helyen, nyugodt kilátással. Azt festjük, amit türelmesen megfigyelünk: egy repedezett kérget, egy vándorló árnyékot, egy levél fonákjának pontos színét. Megtanulunk lassan nézni, kiválasztani egy részletet, és gondját viselni a papíron. Hogy hol lesz, csak akkor tudjátok meg, ha eljöttök.